hááát elég vérszegény volt az (péntek) este, pedig qrvajó zenéket rakosgatott a Zotyka.
főzök, mert már szombat dél van. pörkölt. qrvajó! közben a konyhában nézem a "Love and other drugs"-ot. szórakoztat. most ez kell. nagyon nem kellett sietnem, mert tegnap mindent rendbe tettem. a megszokott arcok közül senki nem volt bent, de azért voltak vendégek. (találkoztam a győri Dakota Fanning-gel, egy szende vadóccal. meg is nézem a "Push"-t) a koncert és a hangulat is jó volt és a zenészek is jófejek voltak. a basszer folyamatosan jött az infóért, hogy most mi szól és lelkesen mentette a telefonjába. hmmm! most nézem, 992 ember kedveli a Dongó-t. és vége.
vasárnap van, semmi dolgom, pontosabban feküdnöm kell, ideális a számvetéshez. zenét is találtam hozzá.
egy korszak, egy fejezet ismét lezárult azzal, hogy a Dongó bezárt. bármily furán hangzik is , de a Dongó volt az én szabadság-faktorom, az voltam én, ott zajlott az életem. és minden bosszúságával együtt, sajnálom. nem én csináltam (,most már köszönöm és hála anyámnak). csak egy beugró pultos voltam, de azokon a napokon a gazdája, az arca a helynek, ami tudom, hogy nem mindenkinek jött be, de voltak, akik miattam jöttek. ahogy főnökbarátom szokta mondani "a pézé, egy megosztó személyiség, de ez így van rendjén." :)
és már szinte hallom a suttogásokat, a városi legendákat a bezárásról. ja! gyűjteni is fogom őket. ez jó móka lesz. és az új élet, egy új szerepben, a pult másik oldalán, ahol szembesülnöm kell a ténnyel, hogy "mindig a pultos viszi el a legjobb csajt" (de ki is mondta ezt? vagy én mondtam? de nem, mert én ezért lettem pultos) :) hát Legyen!
Good luck Dongó!
kösz mindent!
és még valami!
"A mexikói népi hagyományok alapján La Catrina vagy a „halál” különböző formákban mutatkozhat. Valamikor vidám, kidolgozott külsőbe öltöztetve, szórakozni vágyik és flörtöl a halandókkal." (forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/La_Catrina )
ha külsőségeiben nem is, de szellemében október 31.-én este -én a magam részéről mindenképp-
Día de Muertos a Dongó-ban
http://kitekinto.hu/latin-amerika/2012/11/03/halottak_napja_mexiko_egyedulallo_unnepe/#.Um1eA_nZVA4