december 9
úgy gondoltam, hogy ma kényeztetem, megajándékozom magam és megvalósítom a józsefattilai álmot, és sült libacombot ettem petrezselymes krumplival és párolt vörös káposztával. desszertnek barackos rétest. még a végén dagadt leszek. :)
éteri zene:
közben
december 13.-a lett. és akkor jöjjön a már beharangozott történet. kezdem a végén. napi koffeinflashemre beugrottam a teaházba. a főnökasszony fogadott.
- ... , menekülj! rád kattant egy pszichopata csaj. küldött neked csomagot, meg levelet, tudja, hogy melyik gyárban dolgozol, kérdezősködött rólad, hogy van-e családod, hol, kivel a főnök meg, mondta neki, hogy ne haragudjon, de ehhez még nekünk sincs közünk, nem hogy elmondjuk. és közben háromszor kérdezte meg ugyanannak a teának az árát.
- jaaajjj neee!!! tudom ki az. tegnapelőtt ott volt a faháznál. azzal kezdte, hogy téged ismerlek. az lehetetlen.-mondtam, nemrég költöztem győrbe. (hárítottam, mert naná, hogy megismertem. bassszus! ez a csaj ez üldöz engem. pechemre már az Amnesiá-ban kispécizett magának. herótom volt tőle. ott ült, kellemetlenül mindig úgy, hogy rálásson a pultra. még ha legalább dekoratív volna, de neeem. egy -már bocsánat a kifejezésért,- szottyadék. ha választanom kéne, inkább a hideg fal. :) megtalált a teaházban, megtalált a déjá-ban, akkor már tudtam, hogy pszichiátriai eset a csaj, de tényleg. egy, ... egy, ... egy Norma Bates(sicc!). egyszer bejött a déjá-ba egy gyerek nagyságú plüss macival és azzal beszélgetett. aztán egyszer csak nem jött többet. totál el is felejtettem az egészet egészen eddig. hogy a p°csába rázzam már le? most is kimért voltam, mint 4cl feles, a kérdéseire acélos nyugodtsággal, lasssan, már-már didaktikusan, de kimerítően válaszoltam. közben maga elé motyogott és amikor rákérdeztem, hogy elnézést nem értettem, nem felelt. vett egy teát, aztán elment. de ha megint megjelenik ....
szóval ez, és így esett.
kicsit átszerveztem a napirendem. nem fekszem le egyből, mert inkább 9kor fizetem be a vízdíjat és egy kicsivel tovább alszom, minthogy korábban keljek fel ezért. ja, és így tudok ebédelni is, mert már meg is főztem a tésztát. vettem tejfölt, meg sajtot, hazafelé meg, veszek karácsonyi ajtódíszt.