reggel azt hittem kiköpöm a tüdőmet, nem szoktam hagyni, hogy egy betegség eluralkodjon rajtam, de most annyira szarul voltam, hogy nem tudtam bemenni a gyárba. mikor indultam a dokihoz, a kégli zárja megadta magát. f@sza! a zártörés 7ezer7száz. 4ezer9százért írtak fel gyógyszert, mert mint kiderült kezdődő
tüdőgyulladásom van, de csak az antibiotikumot tudtam kiváltani (, a doki azt mondta, hogy ez egy lórúgásnyi). így is egy tízest kölcsön kellet kérnem, amit majd a hétvégén ledolgozok. maradt 1 ezresem. na ez a magyar rögvalóság. és ezért kell emlékezni november ötödikére. elég egy kis baj és borul minden. most vagyok életemben először táppénzen. öröm az ürömben, hogy többet tudok a Dongó-ban lenni, még utoljára.
Clint Mansell "Black swan"-ját hallgatom. csak azt tudnám, hogy hogyan tudok egy soundcloud ablakot beágyazni a postba. eddig nem sikerült, de nem adom fel. most van időm kísérletezni, bőven.
siker!
tegnap jó volt hallani, hogy valaki még mindig siratja a Dézsát.
baszki tiszta nyomi vagyok. azt hittem bevettem már az antibiotikumom és már kezd hatni (kicsit kótyagos vagyok), mikor rádöbbentem, hogy csak az aspirint vettem be. höhö.
egy nappal lemaradtam magamhoz képest. szóval már péntek van és este Dj Zotyka játszik
a Dongóban.
ha ez a szám tökéletes választás egy női csábításhoz,
akkor ez egyenesen a szex, a dugás, a jódugás zenei szinonimája.
amúgy teljesen jólvagyok:).
megvolt a napi jócselekedetem. egy alkotó testben tartottam a lelket.