dilemmának, hezitálásnak vége. döntöttem.
maradok.
úgyhogy hulljon le a lepel. a néhai NDK területén, Drezdától 60km-re, egy nagyon kicsi faluban -,de annyira pici, hogy még bolt sincsen, csak mozgóárusok- lett volna meló, egy gyárban. három műszakban, 1000euro. szállás, amit felajánlottak, 150euro, az utazás -mármint ide, haza- az egy negyvenes euroban, a lakás itthon, plussz az egyéb rendszeres kiadásaim cirka 400. így maradna 400-410eurom egy hónapban magamra, kajára, az életre. én ugyan nem éltem kinn, de ez qrvára kevés. vagy megalomán és telhetetlen vagyok? ja?! arról nem is szólva, ahhoz, hogy november negyedikén kezdeni tudjak, kölcsönt kellene kérnem valakitől az útra,meg egy hónapnyi kajára az első fizetésig, amit ugyancsak vissza kéne fizetni, így még jobban kitolódik a "szüret". a srácok, akikkel mentem volna, úgy számoltak, hogy 500at félre tudnak tenni havonta. úgy legyen! mikor előjött ez a történet, azt dumáltuk, hogy ez csak egy ugródeszka lenne. kimegyünk, ott vagyunk, dolgozunk, közben meg, keressük a lehetőségeket, akár egy saját vállalkozással -a szakács, az asztalos, meg én- felhúzni Drezdába, -van egy fasza művésznegyede-, letelepedni, németté lenni, utazni. de a számok tükrében úgy döntöttem, hogy akkor már inkább itthon tartom, épphogy fenn magam, minthogy kint.
most meg, egy amerikai melót lebegtettek meg. igaz, ez csak egy hetes, de azt se mondták, hogy melyik amerikába? de különben sincs útlevelem, sürgősségivel meg ötvenezerbe fáj, amit persze nekem kellene kikesselnem, a napidíj meg nagyon minimál. ha van útlevelem, bevállalom. a kalandért.
lőttem egy qrvajó airwalk kabátot
háromezerért :)
